Sajnos, mint minden, eltelt a síelésre kiszabott idő is, így hát indulás reggelén szendvicseket gyártottunk, összetakaírtottunk és kicuccoltunk a buszba. Azért szerencsére a hosszú úton kívül állt még előttünk egy kitérő Monacoba is.:)

Ígyhát 2 fájóslábú útitárs miatt (akik nem voltak olyan ügyik a síelésben, mint én:P) a busz legelején lévő helyeinket fel kellett cserélnünk a leghátsókra, majd épkézzel, éplábbal és sok szép emlékkel elindultunk a hegyek tetejéről lefelé. A legfelső 20 km-es szakaszt sikerült is 1 óra alatt teljesíteni hajtűkanyarjaival, majd aztán kicsit gyorsabban jutottunk le  és úgy 2 előtt el is értük Monacot.  A tengertől a hegyek felé nyúlik és olyan mintha egymás hegyén-hátán állnának az épületek, régebbiek, modernebbek, minden keveredik, kivéve egy elkülönülő kisebb hegyet a régi várossal, a palotával, múzeumokkal.

Hát igen, itt nem szegények az emberek, luxusautók, jachtok , gyönyörű parkok, drága hotelek és villák,  amerre az szem ellát. Bár egy hasonlúságot sikerült találnunk Budapesttel, itt is épül a 4-es metró.:) Nem lenne rossz, ha mienknek itt lenne a vége.:P

Mivel csupán 2 óra állt rendelkezésünkre, gyorsan útnak indultunk a kikötő felé, szépen lesétáltunk a hegyről, ahol megállt a buszunk, és csodáltuk a hatalmas jachtokat a verőfényes tavaszi időben. Majd a Forma-1 pálya irányába vettük utunk. Közben meglátunk egy fagyizót, ami persze kihagyhatatlan lehetőséget nyújtott egy kis édesség megvételére. Dórival sikerült ugyanarra a következetetésre jutnunk és mentás-csokis gombócot ettünk amarettóval.:)

Közben szépen el is értük a Forma1 monacoi pályájának egy részét, a visszafordítót és az alagutat, viszont az időnk lassan lejárt, így nem jutott többre idő, pedig igazán rulettezhettünk volna egyet a kaszinóban, de majd legközelebb.:) Elindultunk hát vissza a gyümölccsel teli narancsfákkal övezett utcácskákon kereszetül. A monacoiak olyan kényelmesek, hogy az egyik keresztutcában a felvezető lépcső mellett mozgólépcső is van, nehogy már kotassák a drága cipőiket.:)

 A felfele út igencsak fárasztó volt és az időből is kezdtünk kifutni, persze amikor felértünk kiderült, hogy egy jó darabon visz fel egy épületek közé épített lift, de persze az átlag magyar turistában ez nem merül fel.:P (Bár a mozólépcső után gyanús lehetett volna, hogy a hegymászászás ellen is van megoldás:)). Mind1, így legalább tovább élvezehettük a várost, bár a felfelé teperés lehetett volna kicsit kellemesebb tempójú.:D Mindenesetre szerencsésen felértünk, és még volt idő az idulásig, így készítettünk pár képet.:)

Ezzel menthetetlenül eljött a pillanat, hogy elinduljunk hazafelé, és akkor még nem is gondoltuk, hogy milyen viszontagságos utunk lesz. Éjszaka néha majd megfagytunk, mert rossz volt a fűtés és persze a sofőrbácsiknak sikerült eltévedniük, csak, hogy minden egyszerű legyen.:)

Azért még így is sikerült hazaérni egy jól sikerült utazással a hátunk mögött, ami nemcsak szép volt és jó, de eredményes is, hiszen sikerült megtanulnom síelni.:) Hála a remek oktatóknak és persze a hozzáálásomnak is, mert igyekeztem megfelelni az elvárásaiknak, asszem ez sikerült is.:) Viszont a csoki-vamíliapudingos, barackos piskótatortát sikerült jól titokban tartanotok, mégcsak nem is sejtettem miben mesterkedtek.:) teljesen meglepődtem, mikor Berci megjelent vele.:) Nagyon kedves volt tőletek, a faragott kis síléckéim most is itt vannak az asztalomon emléknek és garantáltan mindig eszembe fog jutni ez a szép út, a helyek ahol jártunk, meg persze a kezdeti, olykor nehézkes lépések és vicces elhasalások.:)

És persze remélem lesz még ilyen utazás.:)

-t-

Hát igen, hála a tanítóknak és a nagy önbizalmadnak egész ügyes lettél :))

majd meglátom mit tehetünk a következő utazás érdekében... -d-